Elveszíteni barátokat, csalódni a megszokottban, új ismerősökre szert tenni, fájdalommal küzdeni, élményeket szerezni, kimondani a tabut, sikereket átélni, kihívásokkal szembenézni. Örökös körforgás az élet!

A kötelességekkel nem haladok, halogatom, elodázom, pedig helyettem nem csinálja meg senki. Őrült módon hiszek az eltervezettben, a táplálkozás és a testedzés rabja vagyok. Aggódnak értem, lebeszélnek a folytatásról, én meg egyre többre vágyom. Nem alszom eleget, többet tervezek be egy napra, mint amennyivel elbírok, túl sokat szeretnék megcsinálni, nehéz belátni, ha nem sikerül. Előfordul, hogy kiesik fél nap, lelkiismeretfurdalásom van, ha nem vagyok jól és emiatt pihenek, pedig ez elengedhetetlen a jóllétemhez.

Bőven érnek pozitív dolgok. Sokat tettem azért, hogy jól legyek, egészségesen táplálkozom, elértem az ideális testsúlyom, rendszeresen futok, teljesen kiiktattam az alkoholt, nem dohányzom, elkezdődött a kezelésem. Fejlődtem a szakmában, egyéni és csoportos tanácsadásokat tartottam. Egy laza, jól eső futással félmaratoni csúcsot döntöttem. Élményterápiával táboroztattam, ezúttal a legnagyobb fiúkat kaptam. A betegségem vízválasztó, van akivel olyan természetes, könnyed téma, mintha mindig az életem része lett volna, hálás vagyok érte.

Akármennyire fáj, el kell engedni embereket, ha már elveszett a közös nevező és eltávolodtunk, megszokásból nincs értelme folytatni. Többeknél tartok most itt. Próbálok elfelejteni valakit, akiért teljesen odavagyok, még a beismerés is szörnyű. Szerintem kedvelne, ha igazán ismerne, de mindig elszúrom. Amikor pedig végre bátor vagyok, a körülmények nem kedveznek. Jó megoldásnak tűnt, hogy mással feledtessem, nem jött össze.

Sok a halál. Családtag, barát és tanár. Hihetetlen, megdöbbentő, fájdalmas. Megküzdeni a tudattal, elfogadni és elengedni a miérteket. Nyomasztó és szívbemarkoló egyaránt, ott motoszkál a mindennapokban. Hogyan tovább?