Szóval ott tartottam, hogy szombaton megérkeztem mamához. Nem fogyókúrázom, de állandóan apu szavai jártak a fejemben: "ne bántsd meg a mamát azzal, hogy nem eszel". De azért a plusz kilók nem hiányoztak, köszi mama, szeretlek. A nehezen eljutatott virágot kivittem a temetőbe. Mollyért aggódom, furcsán viselkedik. Másnap Zsófi érkezett hozzánk a VOLT-ról, majd miután még összeszedtük unokatesómékat és ismét megetettük az állatokat, indultunk Nyúlra. Este visszamentünk megnézni a spanyol-olasz döntőt, az egyik gólt éppen a fejünk fölött rúgták (akkor mentünk át a kivetítő alatt), szép volt. Hazaérve egy medencébe botlottam (szó szerint). :)

Hétfőn felmentem Budapestre feladni egy levelet (lemérték a kemény 6 g-nyi írásom). Azt hinnétek, hogy viccelek, pedig nem, ennyit sikerült teljesíteni. Vissza a KÖKI Terminálba! Imádok metrózni. Odaúton a 3-mason, a Kálvin téren egy fiatal férfi integetett, mikor lekéste, igazán mosolyfakasztóan hatott, kellett, sőt utána azt is megtudtam, hogy a Boedapest holland származású elnevezés. Visszafelé szintén a kék metrón, a Corvin-negyednél felszállt egy látássérült lány, ketten rögtön felálltunk, hogy átengedjük a helyünket neki és kísérőjének, akiről kiderült, hogy "csak" egy kedves segítő, (most figyeljetek:) Budapest szép. Vissza a kedvenc metróvonalamra (kettes vagy piros), 16:39-kor még a Deák téren voltam, volt 12 percem elérni a Déliben a vonatot. Persze ilyenkor siet mindenki más is, de büszke voltam magamra, hogy ki sem használva a rendelkezésemre álló időt még én vártam a 16:51-es indulásra. :)

Kedden visszamentem a mamához, de előtte még beugrottam néhány órára Csornára is, Márti és a barátja kedvesen fogadtak. Később olyan élményben volt részem, amelyre mindig is vágytam. Az '56-os forradalomról halhattam első kézből. Tudtam, hogy a mama jártas volt a fővárosban, lakott ott több helyen is, de azt nem, hogy '56 kapcsán hagyta el végleg. Akkor éppen a Rózsadombon (Budán) élt, mégis Pestre mentek moziba, s mire kijöttek kitört a forradalom, fegyverek, tankok, felborult világ, a hídon túl érezték csak újra "biztonságban" magukat. Sokáig nem tudták a bizonyos "K. Panni"-ról, hogy él-e még, mert minden hír (és jármű) a nagyvárosban ragadt, de amint tehette hazautazott Gércére. A papáról is mesélt, akkoriban katona volt, az ő szép vonású arca 2002-ig viselte a Gyulán elszenvedett baleset áldozatát, egy akna volt a hibás. Köszönöm. <3

Kaptam a mamától egy cipőt, az eladótól pedig egy körömlakkot. Ez mind több, mint amit érdemlek. Szerdán délelőtt a lányokkal (és Norbival) is találkoztunk, s bár nehezen indult, a zavaró tényezőt kilőve mindannyian ott voltunk. Mindkét este futottunk és tornáztunk Vercsivel (és Gáborkával), vele a legjobb (bocs Mano, szeretlek)! <3 Csütörtökön jöttem haza, hogy felkészüljek a hétvégére...