Folytatom. Hagyományos (bár tőlem hagyománytalan) a címválasztás. Hiányos az emlékezetem, de összefoglalom. Akkor kedden, biciklizés közben szereztem tudomást a hetek óta küzdő rokonom állapotáról, emésztenem kellett, a mai napig nem hiszem el. A sorrendmódosítás határideje is aznapra esett, boldog (vagy inkább megkönnyebbült) voltam az eltitkolt döntéstől. Szerdán találkoztam hosszú idő után újra Linnel és Árpival, meglepő módon végig mosolyogtam (és önfeledten), hiányzott a közeg, ugyanezen okból kifolyólag (lélekfrissítő alkalmak) csütörtökön is találkoztunk. Este viszont Győr várt, vagyis Zsófi, Andi és Norbi. Néhány kulcsszó ehhez: 2 absinth, biliard, darts, I <3 Vendelin, Capri, 28 minutes spät, bycicle-bicycle. Pénteken jött a halálhír, nem hittem el. (Pedig már a betegség -nevezzük így- tudta előtt megtörtént.) Szombaton lett volna unokatesóm beavatása a győri éjszakai életbe, azt hiszem nem kell magyaráznom, hogy miért mondtam le. A lovaglás viszont megmentett, immár sokadjára. Már majdnem egy hónap telt el az előző óta, hiszen hol a lovastanárom, hol a lovam volt beteg, hol az időjárás szólt közbe, vagy éppen nekem kellett lemondanom. A vasárnapi istentisztelet egy emberért szólt a szívemből, azért, akiért nem imádkozhattam "időben". Köszönöm szépen azoknak, akik tettek a heti boldogságomért, elnézést azoktól, akiket kifelejtettem. Gyászosra sikeredett ez a bejegyzés. (Egy szóvicc erejéig bármikor megmutatom a kínomban nevetést.)

[Hibákkal tele (szándékosan) volt egy papírra vetett, angolul írt érzelmi hullámom, amelyet itt hoztam volna a nyilvánosság elé, viszont a technika megviccelt, a papírlap pedig a tűz áldozatává vált.]