Előbb leírom, utána kiöntöm. Vigyék csak minél távolabb tőlem. A megszokott kendőzetlenséggel kezdek bele, aztán kiderül, mennyi mindent sikerül kiadni magambl.
Nyomorultan érzem magam. Tényleg igyekszem fejlődni, mindenkivel kedvesen bánni, , látni azt, hogy van oka a létezésemnek. Az apr örömök nem helyettesítik a hossztáv kiegyenslyozottságot és boldogságot.
A feszültségem gyűlik. A mltkori szerencsétlen prbálkozásom után gy döntöttem, hogy azért sem adom fel. Nem szabad ajtstul törni a házba, a kihagyás után nem is lehetséges onnan folytatni, ahol abbahagytam. Türelmetlen voltam, de most az ő temp. Aztán akkorát estem a táv felénél, hogy a kesztyűm kiszakadt, az MP4-em meghalt kicsit és az adrenalinszintem a tetőfokára hágott, így tudtam lefutni a maradékot, de az eddigiektől eltérően alig vártam, hogy vége legyen. Na és persze a térdeim... Bedagadtak, nagyon fáj! Felálltam és folytatom, ha kell: kínkeservesen.
A hétfői előadásban volt olyan pillanat, amikor megborzongtam, erre csak vágyni lehet, akarattal nem érezhető.
Sissy, példaképem. J volt ismét Bécsben sétálni, betérni a Burgba, felidézni az emlékeket és az olvasottakat.
Nagyon örültem a lányoknak, ezt sem így terveztem, ahogy sikerült, de van egy nagy sz
