Olyan jó lenne megmutatni a világnak, hogy nélkülük is képes vagyok boldogulni. Csak már nem biztos, hogy akarom. Könnyebb lenne egy szenvedély, amely káros, hogy ne belül fájjon, de fájjon.

Van-e még értelme bárminek is? Szerintem nincs esély.

„S nem fog borulni rám senkise sírva,

Ha majd távozom az örök-néma sírba.”

 József Attila: Egyedül

1921. szept. 24.