Az ambíció megtalált, csak az a baj, hogy más is. Ma éppen megint sikerült képtelenséget álmodnom, de ettől még jól indult a nap. Főztem ebédet a fiúknak, rendet raktam a konyhában aztán volt egy hosszú konferenciabeszélgetésem telefonon az előző bérlővel és a UPC-vel. A szobám már tényleg ragyog, de még így is folyamatosan lomtalanítok és szelektálok minden apróságot, amit csak lehet. Így találtam rá a régóta megnézni kívánt film címére a parafatáblámon: Goodbye Lenin! Emellé persze dukál a művészet és már nem is bírtam tovább, hogy ne alkossak valamit a majdnem egy hetes festővásznamra. Persze az állatok is mindig lekötnek. Közben megjött anyu is, beteg szegényem, ezért próbálom megkönnyíteni a dolgát. Apunak készítettem szendvicset, főztem teát, mert ma éjszakás, anyu persze nem bír leállni, versenyezni kell vele a teendőkért. Megmostam a hajam, átfestettem a körmeimet, csokit osztogattam és minden elképzelhető. Igaz, hogy a közegészségtan könyvem mindenhova követ, de lehetne egy kicsit erőszakosabb is. Ezt az időszakot nem nekem találták ki. :)