Sokszor kérded hogy vagyok,

én a választ nem tudom,

csak annyit mondok: "megvagyok".

De őszintén? Üresen.

Nem értem, ez hogy lehet,

amikor a fájdalom

kopogtat az ablakon -

olyannyira nem bátor,

hogy bejönne magától.

Persze mindig megtalál,

ha nem dobják, csak úgy vár,

míg tele nem lesz a pohár,

s adok neki zöld utat,

folyamatosan kutat

a szívemben-lelkemben,

hogyan sértsen meg engem.

Így telik az életem -

tudom, nem tetszik neked,

pedig ez nem oly' nagy baj,

ennél jobban bánt a zaj,

mit a szívem zakatol,

ha a mélyére hatol,

de ilyen sincsen túl gyakran,

ez az egész vízhatlan,

mondhatni tán hülyeség,

s mindennek a legvégén

elárulok egy titkot:

néha boldog is vagyok!

Komárom, 2013. 02. 16.