Leírom röviden, a saját szemszögemből (mivel máséból nem is tudnám)...

Vegyes érzésekkel indultam neki a napnak. Egyrészt nagyon vártam, másrészt kicsit tartottam az egésztől.

Vinye és Fenyőfő között, a Bakony közepén volt a szállásunk, amit az érdekes szóval jellemeznék. Eleinte a többség (szóval mindenki) húzta a száját, de -mint tudjuk- igazi csapatösszetartó erő az efféle körülmény.

És szégyen vagy nem, szinte végigsírtam az odautat. A legidillikusabb (?) környezetben törnek elő a legrosszabb érzések, amit továbbra sem szeretnék megosztani senkivel. Viszont meglepő, hogy kikre számíthat az ember. Nem véletlenül írtam a meglepő szót, mert a pozitív csalódás mellett a nemtörődéssel is szembesülnöm kellett.

Folytatom. Szóval eleinte kicsit nehezen indult az, hogy mindenki jól érezze magát, aztán -mint mindig- most is sikerült feltalálni magunkat.

Foci, röpi, s minden mi jó. Hosszú beszélgetés(ek). Délelőtt is, délután is eltelt. Jött az este, s az alkoholos üvegekről lekerültek a kupakok, illetve a dugók. Beindult a buli. Szintén elővenném a csaknem mindenre ráfogható érdekes szót.

Az éjszakának hamar vége lett, -néha megszakítva alvással az ébrenlétet- megérkezett a hajnal is. És ismét sikerült felfedeznem a jót néhányakban, már ezért megérte. :)

Reggel, pakolás, készülődés. A szerencsére bízva sorsunkat (azért ennyire nem volt tragikus) sikerült a tervezettnél hamarabb hazajutnunk. Itt véget is ért a kirándulás, egyet sajnálok, hogy túl rövid volt.

Hozzátenném, hogy a legmegviseltebb állapotomban érkeztem haza, hasonlóan nézhettem ki, mint aki egy kéthónapos túlélőtáborban vett részt. :D (Nem, nem az alkohol miatt.)

Az egészet nézve köszönöm azoknak, akikre számíthattam, akik hozzájárultak az örömömhöz. :)

(Kicsit sablonos és személytelen lett, de igaz!)