Már gyerekként, évek óta arra vártam, hogy végre betöltsem a tizennyolcat a véradáshoz. Aztán amikor végre lett volna rá lehetőségem, nem voltam a legjobb formában, így az elmaradt. Majd anyukám közölte velem a jó hírt, ezért apukámmal karöltve hárman mentünk előző hét keddjén vérünket adni. Már többször vettek tőlem vért, illetve voltam már néhányszor infúzióra kötve, szóval engem nem rettent el sem a vér, sem a tű látványa, néha még élvezem is (fájdalom a barátom, szeretek szenvedni). Egyedül attól tartottam, hogy az esetleges vérszegénységem miatt nem adhatok, de szerencsére erre nem derült fény. Követtem anyukámat a sorban, apukám fedezett. Az adataim felvétele és a kérdőív kitöltése (ami nem mellesleg komoly kérdéseket vetett fel, apu persze rutinosan, a kérdéseket alig látva x-elgette a nem-eket :D) után vettek tőlem vérmintát az egészségem bizonyítására, a vércsoportom meghatározására, pedig tudtam, hogy én a legritkábba tartozom, persze nálam mindent kétszer kellett megcsinálni, nem is én lennék. :) Ezután az orvos következett, nyilatkoztam arról, hogy hitelesen töltöttem ki a tesztet, megmérte a vérnyomásom, ami csodák csodájára százhúszpernyolcvan volt, büszke voltam magamra, amiért ilyen tökéletes vagyok (az élet iróniája, hogy az aznap reggeli biológia fakultáción a keringés szervrendszerét vettük át), aztán a szüleim közölték velem, hogy nekik is ennyit mértek (anyué magasabb, apué alacsonyabb szokott lenni ennél az átlagnál, mily' meglepő). Összedőlt a kártyavár a tökéletes vérnyomásomba vetett hitemmel kapcsolatban. :D Szóval mindennel megvoltam, már csak pár adminisztrációs dolog következett, ami után végre jött a lényeg. Mondtam, hogy én balos szeretnék lenni, mert jobbkezes vagyok, lefektettek, és kis idő múlva elkezdtek vénát keresni, nem találtak. Megkérdezték, hogy megnézhetik-e a másik kezemet, igenlő válaszom után konstatálták, hogy abban sem jobb a helyzet. És igen, nekem még a tűt is ketten szúrták be, ráadásul lejjebb a szokásosnál, mert a hajlatom csomós. Elkezdett folyni a vérem, meleg volt és kellemes, ha odafigyeltem: éreztem, ahogy keresztülhalad az alkaromban, ezt még az infúziónál fedeztem fel, amikor nem volt más egy üres szobában csak a sós vízzel teli zacskó meg én. Kaptam egy szív alakú labdát, amit alkalmanként nyomogatnom kellett, amikor nem a megfelelő ütemben haladt a vérem. Anyukám, mint mindig, most is nagyon gondoskodóan hajtogatta, hogy egyek, igyak sokat a véradás előtt, jóval többet fogyasztottam, mint általában, mégis éhes voltam az ebéd hiányában. Nem tudtam, hogy még mennyi lehet hátra, reméltem, hogy hamarosan vége, mosolyogtam, mondtam, hogy jól vagyok, pedig kezdtem szédülni, melegem és hányingerem lett, szomjúságot éreztem. Sápadt lettem, elfehéredtem, leesett a vérnyomásom. Tudtam, hogy négy és fél deciliter sokkal több, mint amennyi egy vérvétel alatt lemegy, de nem gondoltam volna, hogy ennyivel több vérveszteséget jelent. Egyet tudtam, hogy nem fogom leállítatni. Próbáltam mosolyogni és hangsúlyozni jóllétemet, de nem nagyon hitték el, az orvost is odahívták, sőt még a szemüvegkeretemre is lecsaptak. Nem győzték ismételni, hogy egy hős vagyok, nem kétséges: jól esett. :) A szüleim azzal az aggódó tekintettel néztek rám, ahogyan a kórházi ágyaim felett is álltak, ez volt a legrosszabb. És mint később kiderült volt egy rövid emlékezetkiesésem is, hurrá. Hoztak nekem vizet, megdöntötték az ágyat, majd végül már lógathattam a lábam, sok idő telt el, másfélórás művelet. Természetesen nem engedhettem, hogy ne én vezessek haza, nem vagyok hiteltelen! Viszont itthon két percig sem bírtam megállni a saját lábamon, úgyhogy el is mentem aludni, másnap még egyszer-egyszer szédültem, édes kis semmiség. De ez mind nem számít ahhoz képest, hogy három ember életét menthetem meg azzal, hogy szétszedik véremet az alkotórészeire, majd felhasználják. És ez a "rossz" benyomás nem tántorít el attól, hogy a következő adandó alkalommal is részt vegyek. A kedvesség, a mosolyok és a tudat mindennél többet ér. Ráadásul aznap én voltam az első az első véradók között. :) Mindenkit ösztönzök a véradásra, mert lehet (egyáltalán nem kizárható), hogy egyszer neked lesz szükséged máséra. Te segítenél?