Ismét eltelt egy hét és én nem alkottam semmi érdemlegeset (ezen) a blogon. Részben kötelességeim, részben fájdalmaim, részben ihletem hiánya miatt alakult így. Nem tudom visszaadni az aktuális érzést napok elteltével. Nos, ezért ebben a hónapban is kitűzöm azt a célt, hogy minden napomat megörökítem, alkotok valamit. :)
Kissé örülök, hogy vége a nyárnak, az augusztus végét nem igazán kedvelem, az már a várakozásé, hogy hogyan alakul a jövő, legalábbis nálam, mert szeretek előre tervezni. És bele is fáradtam, hogy naponta két városban vagyok, imádok utazni, de hosszútávon szellemileg is kimerítő a napi több óra.
A Harry Potter maraton nem akar nekünk összejönni - legalábbis nem most, így felszabadult a hétfőm-keddem, sok-sok változással aztán tele is lett.
Hétfőn Vikivel találkoztam Győrben, megkaptam a (nagybetűs) könyv második részét, illetve hobbiboltoztunk megint. Aztán itthon elmentem tüdőszűrésre, mert ugye egy TBC-st nem szívesen látnak az egyetemen, az eredményre még mindig várok. Gábor fotós ismét szolgálatra készen várt.
Kedden bőrönddel mentem Tatabányára a kórházba, majd Budapestre, hogy ott alszom, mert van pár teendőm és így könyebb. Szaknyelvi jegyzet illegális nyomtatása, kulcsmásolás, színházjegyek megvétele, tesóm érkezése és jöttem haza. Mert nem készültem fel rendesen. Gyógytornára ugyanis öt dolgot kell vinni és nekem most tizedjére ez nem sikerült, dupla utazás, magamnak köszönhetem. A fülem legalább rendeződni látszik, a főorvosnő kezelése kell hozzá.
Szerdán ismét Budapest: gyógytorna, Tisza Cipő, angol, ennyire emlékszem.
Csütörtökön eljött a nagy nap, szájsebészet. Reggel nem tudtam enni az idegességtől, a műtét óta meg úgy egyáltalán. Felkészítettek, hogy ne várjon meglepetés és két komoly fülműtét, meg kismillió sebészeti produkció után nem éreztem nagy dolognak, tévedtem. Megismerkedtem a szájsebésszel, mert eddig csak a fogorvosunkkal konzultáltunk, két érzéstelenítő injekció után a beleegyező nyilatkozatot remegve olvastam végig és írtam alá. Maga a műtét nem volt kellemetlen és gyorsan zajlott (nyilván a magánúton való intézés miatt), letakarták az arcom, ki-kipillantottam azért, hogy mi történik éppen. Instrukciókkal és egy nagy adag mosollyal az otthonomba bocsátottak, hogy pénteken várnak vissza varratszedésre. Elmúlt az érzéstelenítő és ezt az iszonyatos fájdalmat - amit a félig kinőtt bölcsességfogam kivétele okozott vésővel meg ki tudja mivel, semmi sem tudta csillapítani. Délelőtt volt a műtét és én utána egész nap vért köptem, összevéreztem a kedvenc párnám, a nyáltermelésem súlyosabb volt, mint a dán dogé a kutyaiskolából. A jég nem segített, a fájdalomcsillapító kapszulát sokára tudtam bevenni és mire hatott, átkoztam a napot, amikor megjelent a bölcsességfogam.
Pénteken is annyira szédültem még, aludni sem tudtam, nagy bánatomra kimaradt a süttői kertiparti, autóba ülni képtelenség ilyen állapotban. A fájdalomcsillapítót percre pontosan vettem be, amikor letelt az a bizonyos idő, már nyúltam a következőért. Igen, én, aki a legkevésbé sem gyógyszerpárti. Szombat délelőtt kimaradt a kutyasuli is, tekintve, hogy nem tudtam volna megbirkózni a csaknem húszkilós kölykünkkel, beszélni meg pláne nem, olyan hangosan és érthetően, ahogy ott szokás.
Szombat délutánra összeszedtem magam és elmentem az általam szervezett osztálytalálkozóra (a műtét pár nappal később derült ki). Arra sajnos csak a vonaton eszméltem fel, hogy itthon felejtettem a lányok ajándékát, amit előkészítettem, ááá! Annyira, de annyira boldog vagyok, hogy ennyien voltunk és tényleg mindenkinek örültem, nem is támadt hiányérzetem. Kaptam egy óriási adag szeretetet, sokat nevettem és próbáltam beszélni, pedig e kettő igazán fájdalmas művelet. Nem nagy dolog, de jól eső, hogy többen megköszönték a szervezést, még üzenetet is kaptam, meglepődtem. Zsófival, Tomival jót beszélgettünk, Matyival, Zsolttal elmesélték, hogy milyen volt a dunaszegi buli, miután eljöttem, Pityuval előtörtek a régi témák, Gergő és Dávid is kedvesen érdeklődőtt, Ádám hozta a humorát, Mátéra rá sem ismertem és még sorolhatnám. Hiányoztak már. :)
Vasárnap, azaz ma anyuval vittünk pár dolgot Pestre és most az órarendem összeállításával töltöm az időt, ha jól sikerül, akkor végre el tudok menni a mamához, unokatesómék is várnak már, úgy szégyellem, hogy régen voltam. Állandóan éhes vagyok, pépeset ehetek csak, nem túl nagy a választék, de a varratszedésig már kibírom, úgy is rám fér pár kiló mínusz. :D
Több dicséretet, meghívást kaptam a fiúktól és összezavarodtam a kétértelmű megjegyzéseken vagy csak nem tudtam eldönteni a szándék okát. Kissé nőtt az önbizalmam, amely már kritikusan alacsonyan állt, de azóta azan agyalok, hogy milyen visszajelzést adjak, hogy ne legyek félreérthető és megmaradjon a baráti viszony, mert az egyik fél egy idő után mindig többet, sőt inkább mást akar...
