Eljött az idő, én is szalagavatott lettem. Soha nem tudtam elképzelni, hogy idáig jutok. Mindig felnéztem a "nagy" testvéreimre, hogy éppen hol tartanak az életükben és még mindig emlékszem arra, hogy milyen nagy dolog volt elballagni az oviból és elkezdeni az iskolát. Azóta eltelt csaknem tizenkét év és ma már büszkén viselhetem az iskolám szalagját. Imádom az osztályommal, osztályfőnökömmel, tanáraimmal együtt. A közös felkészülés, a pluszban eltöltöltött idő már most hiányzik. RMG 12.C 2008-2012! <3

Egész délután és este a sírás kerülgetett, az járt a fejemben, hogy hamarosan vége ennek a szép, együtt töltött időszaknak. A műsorunk és a szalagtűzés közben félve tekintettem körbe, nem is nagyon mertem senkinek a szemébe nézni, nehogy elérzékenyüljek. Srácok, csodálatosak voltunk! Olyan jó visszanézni a képeket, videókat, pedig még csak most volt. Felnőttünk.

Az éjszaka, a hajnal és a reggel méltó lezárása volt a napnak. Na jó, őszínte leszek: ha egy kicsit többet eszem egy túró rudinál és kevesebb abszintot és házipálinkát iszom, talán nem énekeltem és táncoltam volna olyan bátran és önfeledten. De legalább tartottam a színvonalat. Érdekes dolgok történtek. Kissé úgy érzem, mintha álom lett volna az egész és nem mindig vagyok tisztában vele, hogy mi történt meg, s mi nem, legalábbis el kell gondolkoznom. Viszont még mindig érdekel, hogy honnan vannak a lila foltjaim, mert egyre többet és csúnyábbakat veszek észre magamon?!

(És anyukám csinált nekem madártejet!)