Nálam ez jót jelent, nagyon jót! Elvittem az enyéimet sétálni és Tigi előző alkalommal történt kakázását (mert ilyenkor kizárólag én vagyok a gazdi, aki fürdeti) megbocsátva, őt is elengedtem a flexi-pórázról. Nem is volt gond egészen addig, amíg nem látták meg a szántóföldön a két nyulat és a jó vadászösztön beindult, én meg aggódtam a nyuszik épsége miatt. Hívtam vissza őket, Zora jött is, aztán már Tigi volt az aggodalom alanya. Aztán kiderült, hogy annyira elfáradt a nyuszik hajkurászásában, hogy addig ült és várt minket, amíg meg nem jelentünk a 10 méteres körzetében. Amikor már pórázon volt mindkét ebem, sétáltunk hazafelé és hívott Viki, hogy indulnak a menhelyre, ez így még rendben, de eközben megjelentek a birkák (kb. 30-an), pásztorukkal a végén. Kihívás elfogadva, feladat teljesítve, a birkák is megúszták ép gyapjúval. Mikor aztán letértünk az ösvényről, hogy a betonon keresztül hazajussunk, cicák feküdtek az úton, ezt sem gondoltam viccesnek. A gazdája beküldte őket, így az én kis nyuszikergetőimet bajokozás nélkül tereltem haza. :)
Ezután a menhelyre siettem, ahol a másik nagy kutyacsaládom várt. Megható, kedves és vicces képeket készítettem róluk, a többiek dicsérete az igazi elismerés, hogy látszik a szeretet, ez mindent elmond. Olyan nagy a boldogság, amikor végre gazdisodik valaki, jó látni, hogy nagyszerű helyre kerül, végre révbe ért az ő élete. Megszeretem őket, mert mindegyikükben van valami különleges és aztán jó esetben jön az elválás, pedig úgy hazahoznám egytől-egyig az összes szomorú-szeműt, játékos-kedvűt, bújós-természetűt! Köszönöm, hogy ennek a nagyszerű ember-kutya társaságnak a részese lehetek, hálás vagyok! <3