Ez a február sem lett eddig a szívem csücske... Rosszabb álmok gyötörnek, mint ezelőtt és a lelkemnek sincs békéje. Öt találkozómból egy jött össze, mások sem törték magukat, hogy lássanak és én sem voltam eltökélt az üggyel kapcsolatban. Hétfőn-kedden egy jó százharminc kilométert levezettem, nem a legbiztonságosabb utakon, üdítően hatott. Tegnap-ma a mamánál voltam, annyira békés volt, mintha nem is a saját bőrömben lettem volna. Unokatesóm meccse-edzése, általános és középiskolás angol-német-matek leckék, olvasás - végeztem a könyvvel, állatok, kipihent ébredés és csupa jó dolgok. Vissza! Szeged nem fért most bele, beérem ennyivel. Hanyagoltam az internetezést, így ma már kénytelen-kelletlen ideültem a géphez, hogy reagáljak az üzenetekre, ha nem akarom a további zsúfoltságig halogatni. A bölcsességfogam iszonyúan fáj, üvölteni tudnék. Elveszettség mellé tökéletes.