Csütörtök:

A csütörtök reggeli labort technikai okok miatt péntekre halasztottam. Apu bevitt a városba, de volt még egy sétám. Nem volt első két órám, ezért elmentem a győri Árkádba, mert Kitti megkért, hogy vegyek meg neki valamit, de az álomcipőm nem volt a méretemben. Az iskolába érve gyorsan még elmentem a könyvtárba, hogy megnézzem hol kaphatok a közelben, sehol. Se Tatabányán, se Győrben, másra meg jelenleg nincs kapacitásom. Viszont Vértesszőlősőn igen. Apukám az erdőben dolgozott. Egy kósza ötletként merült fel bennem, hogy menjünk el együtt. Ő igent mondott a kérdésemre! Szorossá vált a délután. Iskolából haza, majd vissza a belvárosba a cipészhez, végül Tatára, ahol apukám felszed, onnan pedig nincs visszaút Vértesszőlősig. Akadt egy kis probléma. Másfél óra alatt sikerült megtennem a Komárom-Győr távolságot, mert néhány nem túl intelligens kölyök azt gondolta, hogy vicces az, amikor a poroltóval szórakozva lassítják a közlekedést. Egy órát vártunk a rendőrökre, hogy megindulhasson az ismeretlen tettesek elleni nyomozás. Anyukám tájékoztatott, nem voltam ideges... Felborult a programtervem, de Ati végül megmentett. Majd meglepődve láttam Tatán leszállva, hogy eltűnt az utánfutó, így én vezettem. Az én édes apukám megvette nekem a magassarkúm, sőt megengedte, hogy bemenjek az állatos boltba (ami nálam nem két perc, pedig siettem), mert Manonak ígértem ajándékot, ezért megleptem egy sajtburgerrel (aput, nem a Manot) az egyik kevésbé egészséges gyorsétteremláncból. Hazafelé a hátsó tatai úton vezethettem, egy élmény volt és életveszély.

Péntek:

Szinte hihetetlen, hogy az előző napi kedvesség után az első megemlítésre, egy szó nélkül megkaptam az autót másnapra. Szükségem is volt rá, mert a reggeli vérvétel, majd iskola után a Rábaparton tablóképeztünk a lányokkal (szavatok bennem él), ezért kevés időm maradt, hogy visszaérjek Linnért az állomásra, hogy Árpiékhoz mehessünk. Természetesen nem bírtam ki, hogy ne az új cipőmbe legyek (az előző napok megpróbáltatásai ellenére sem), de az autóvezetésnél szegényt nélkülöznöm kellett egy sorral hátrébb. Ki is lettem nevetve (ennyire passzívan). Linn hazavitele után még elugrottam Kittihez, hogy megejtsük az üzletet. Fél tizenegyes érkezésemet aggódó szüleim várták meg.

Szombat:

A délelőtt sajnos leszívta az összes életkedvem, de végül abban állapodtunk meg Flóval, jól tettük, hogy kihagytuk a színjátszós előadást a későbbiek miatt. Sajnálom, hogy nem láttam, remélem lesz még alkalmam megnézni, de ez most nem ment volna. A lovaglás kárpótolt mindenért. Utána séta a tó körül. Mivel nővéremékkel mentem be, megbeszéltük, hogy hozzájuk megyek. Az üzlet előtt egy félénk kutya sétált el, odahívtam magamhoz. Átküldtem nővéremet a pékségbe, hogy vegyen kiflit szegénynek, mert nem volt jó színben, majd megitattam. Éreztem a nyakörve helyét a szőrén. Összeszorult a szívem, amikor a viszonylag hosszú együtt töltött idő után ott kellett hagynom a bizonytalanban. Pedig ő számított rám, futott utánam, de anyuék nem mentek volna bele, sajnos ismerem őket. Most is -ahogyan írom- könnycseppek törnének elő a szemeimből, ha hagynám. Szombaton nem tudtam visszatartani, fagyival próbáltak vígasztalni.

Vasárnap:

Reggel elmentünk anyuval templomba, már megint pont egészre értünk be, szokásunkhoz híven. Hazafelé összeszedtem Kittit, beszélgettünk, míg útjaink szét nem váltak. Kb. ennyi értelmes dolog volt a napomban.