Ma úgy gondolták néhányan, hogy ne legyen átlagos napom, rontottak a helyzeten, mivel nem vagyok már így is eléggé antiszociális és önbizalomhiányos, a lejtőn meg nem nehéz elindulni... Nem is érdemel több szót.

Annyira gyűlölöm a jelent, szeretnék kitörni és mivel előre nem nagyon halad az utam olyan drasztikusan, mint szeretném, a múltban kalandozom, aztán megbánom a nosztalgiát, mert hát ugye az sem jó.

Volt egyszer egy nyár, mondjuk négy éve és akkor szemtelenül fiatal voltam még. Oké, tudom, hogy ez a mostani sem a világvége, de akkor még a lelkem is üde volt, nem látszott a nyomorúság-szomorúság, amely az évek során tapadt rám. És volt az a bizonyos tábor (kivételesen nem a gólyatábor), ahol olyasmi részese lettem, ami egyébként nem én vagyok, pozitív értelemben. Olyanokkal voltam, akikkel a legjobb élmény egy hetet összezárva tölteni és csupa ismerős mindenki. Őt is ismertem, azt a fiút, akiért mindenki odáig volt, na meg vissza és mégis engem választott, pedig én eleinte közömbös voltam iránta. Az unokatestvére felém nem, érdekes szituáció és szerencsére csak egy mellékága maradt a történetnek. Szóval úgy alakult a második estén, hogy én mesét olvastam a fiúknak (ez nem vicc :D), aztán már hajnalodott és végül ott ragadtam (a lányokat nem ébreszthettem fel, amikor enyém volt a legbelső emeletes ágy felső része), reggel pedig visszaszöktem (egy hittantáborban, három tiszteletessel). Ez megesett a harmadik és a további estéken is... Mielőtt bárkinek elkalandozna a fantáziája, nem történt semmi! Séta a csillagos éjszakában és sok-sok beszélgetés (ez már nekem túl nyálas így leírva, látszik, hogy egy érzéketlen bunkó vagyok :D). Kedves és érdeklődő fiú, tervekkel, amelyekben még én is szerepeltem. Közös gitározás és az ott készült képek felejthetetlenek. Később találkoztunk és beszélgettünk, tartott egy darabig és aztán megszűnt. Idősebb volt nálam és ez még annyit számít (de nem ez volt az oka, csak fontos tényezője), pedig a hülyeségeim ellenére sem voltam egy idétlen tinédzser soha. Szomorú voltam, hogy ilyen hülyén lett vége, de nem viselt meg, legalábbis látszólag (még én sem vettem nagyon észre). Mert másfél hónappal később belevetettem magam a gólyatábor estéibe, az alkohol kárpótolt. Alig tud róla valaki, mert onnantól kezdve, hogy befejeződött, én le is zártam, pedig az egyetlen nyilvános kapcsolatom volt ő. Egyszer találkoztunk a vonaton, mondhatni évek után, buta szituáció a meglepődöttségtől. Régen történt és szép emlék. :)