Ki vagy te, hogy akár egy percig is rosszul érezzem magam miattad?

Elteltek napok, hetek, hónapok és évek, mégsem tudlak elfelejteni. Nem értem, hogyan lehetsz olyan felelőtlen, hogy búcsúzóul szerelmet vallasz és már nem tudom hányadjára lennék én a szeretőd, de túlságosan haragudtam rád, hogy viszonozzam.

Tudnálak szeretni, egy szavadba sem kerülne, de nem akarlak, így is eléggé fáj, ahogyan vagyunk, miközben nem vagyunk sehogy. Annyit bántottál azért, hogy megóvd magadat a csalódástól, hogy engem mással láss. Önző vagy és én mégis téged választottalak. Nem engedted, hogy más tegyen engem boldoggá és én azóta boldogtalan vagyok.

Kevesen szeretnek annyira, mint te és senki úgy, ahogyan te. Inkább feladnám önmagam, hogy ne rontsuk el még egyszer. Szánalmas, hogy még mindig ugyanúgy tudok sírni, mint először. Regényt tudnék írni a miértekről, de sosem jutok sehova.

Légy boldog, ha már mi sosem lehettünk...