Eleinte úgy éreztem, fejest ugrok egy olyan medencébe, amelynek nem látni az aljáig, kétséges, hogy meddig töltötték fel vízzel. De legalább volt egy medencém és volt benne víz is, esély arra, hogy ez a lehető legoptimálisabb mennyiség számomra. Egyre jobban beleláttam és megbizonyosodtam arról, hogy nekem való ez a mélység, vártam az első edzést. Megszerettem a gondolatot, de az időpontot kihúzhatom a határidőnaplómból.

Mert ez az alkalom már nem jön el soha. Kihúzták a dugót, nincs még egy esély. Egy hiba, ami mindent meghatároz és megváltoztat. A bérletem még érvényes, sosem jár le, ezért újat kell keresni, egy újabb medencét a maga bizonytalanságaival. A lehetőség elúszott, én maradtam. Sírni mindig lehet, van rá ok, jól esik, de nem érdemes.