Negyed tizenegykor lefeküdtem, mondván már itt az ideje. Próbálkoztam az elalvással, majd fél óra múlva mikor már félálmomban az egyik oldalamról a másikra fordultam, Csabi kopogott, hogy alszom-e. Kösz a kérdést, már nem. Van egy laptop, amit szétszerelt, össze kéne rakni. Jószívű vagyok, miért is ne segítsek? Összeforrasztotta, amit kellett, majd elkezdtük összerakosgatni. Csörög a telefonja. "Csilla, légyszi menj ki és az ajtót is csukd be." Hát persze. Lementem, feljöttem, visszakapcsoltam a gépem, amikor már nem bírtam tovább, visszafeküdtem az ágyba. Éppen lekapcsoltam a villanyt, betakaróztam, Csabi megint jön. Remek, rövid negyven perc telefonálás után. Befejeztük. Próbáljuk ki, két gomb kivételével nem működött semmi, hurrá. Mondta,hogy majd holnap (ma, mert már negyed egy volt) megcsinálja. Újra a szobámban, közben Mano is felkelt, lefektettem őt is. Csabi harmadszorra is jön, hogy az egész másfélórás (negyvenperces telefonálással együtt) mulatságot meg kell ismételni, mert eddig tartott, hogy egyáltalán élt a gép. Nagyszerű! :D