Kevés felemelőbb érzést tudok elképzelni annál, mint amikor a keresztlányod - nem számítva rád - meglát a bölcsőde ajtajában és odarohan hozzád széles mosollyal az arcán, hogy "Anya!". Hát majdnem. Néha nagy örömében, a meglepetés lendületével kicsúszik a száján ez az értékes szó és tudom, hogy ilyenkor nincs nálunk boldogabb.

(Nem, nincs semmilyen problémája a gyereknek, tisztában van vele, hogy ki kicsoda - sőt néha annyira anyás, hogy senki más nem jó, leígérheted neki a csillagokat is az égről, ez így természetes. Csupán hasonlítunk egymásra nővéremmel és rengeteg időt töltök vele születésétől fogva. Kisebb korában vicces volt, amikor nyilvánosan fordult elő hasonló, én meg bizonygattam neki, hogy nem én vagyok az anyukája.)

A keresztanya is anya, nem véletlenül, én ezt vallom. Szeretnék olyan keresztszülő lenni, amilyen nekem nem volt.