Az a nap, ami a legfájdalmasabb dolog már két éve, sosem felejtem el, minden mozzanatra emlékszem, kicsit kívülről látom saját magam, amikor visszagondolok az ominózusra. Ha csak egy dolgot kérhetnék, biztos Ő lenne...

Szeretem a pontosságot, de már nem számít, hogy ezt nem tegnap írtam le, mert még mindig bárhol és bármikor el tudom sírni magam, ha rá gondolok és még mindig elcsuklik a hangom, ha róla van szó. De közben erős vagyok és éppen ezért hatalmasat sétáltam velük, akiknek az élete megváltozott, akik nem voltak mindig boldogok, akik összeteszik mancsaikat, hogy én vagyok nekik (én nemkülönben kezeimet mindhármójukért), hogy fel tudtam állni és igazi kutyás maradni, az az ember, aki mellette lettem, mert tanultam a hibáimból, mert az együtt töltött hat év alatt megtaláltam önmagam, a céljaim. Kívánom, hogy éljétek át ezt a sok jót, amivel több lettem!