Megpróbálok konkrét lenni, de nem vagyok benne biztos, hogy sikerülni is fog.
Tegnap este Luca szülinapján lettem volna, de kivételes vendégem akadt. Délelőtt beszélgettünk Zsófival: a Decathlon, a VOLT Fesztivál és a Tankcsapda kapcsán jutottunk el odáig, hogy még aznap délután várhattam rá az állomás peronján. Este bevittük Csabit és Ágit az előbb említett zenekar koncertjére, majd Bár-ka és egy kiadós séta után haza is hoztuk a fiatalokat.
Ma reggel anyukám drasztikusan ébresztett, majd miután kitettük őt az állomáson (Tatabányára ment), lovagolni mentünk. Gabitól olyan meglepetéseket kaptam, amire nem számítottam és még mindig oda vagyok, meg vissza. A pálya kicsit fel volt ázva, de Gardival semmi sem lehetetlen (persze vágta nélkül). Szegény Dáma megsérült, pedig ő az én kicsi pónim (nem póni, de ő a kedvencem). Még Bence (Linnek üzenem, hogy ő Gabi kisfia) is fokozta a kedvemet miértjeivel, Zsófiékkal is találkoztam. Bevásárlás után szereplőket cseréltem. Zsófi hazament, nagyon örültem a jelenlétének. Bár nem beszéltük meg a problémákat, semminek nem éreztem akadályát. Köszönöm, hogy itt voltál, a képeket és azt is, hogy végre rendet varázsoltam a szobámban, miattad! Teljesen kiegyensúlyozottan értem haza. A szobámba lépve a harmóniát és az idillt tovább növelte a tisztaság és rendezettség élménye. Szedtem virágot, félig főztem levest, majdnem az autót is rendbe tettem (csak az eső közbeszólt).
Nagy erőkkel készültem a délutáni találkozóra. De sajnálatos módon fontosabb volt az, hogy anyukám megmossa a hajam, átfessem a körmöm, szépen felöltözzek, kisminkeljem magam, mindeközben pótoljam az esti sorozat kimaradó részeit, mint az, hogy nyugodtan el lehessen indulni itthonról. Az én hibám volt, tudom. Sietni akartam, mert tíz perccel a megbeszélt indulás után még itthon voltunk. Sorolhatnám a befolyásoló tényezőket, de fölösleges. Rögtön be is vallottam apunak, nem köntörfalaztam, s ezzel minden eddigi (lelki) békének vége lett. Még anyunak is kisírtam magam, aki a legmegértőbbnél is megértőbb volt velem, pedig meg sem érdemlem. Ezzel tisztáztam is magamban, hogy senkinek nem mondom el, összeszedtem magam. Persze Árpi keresztülhúzta számításaimat, rögtön ráhibázott a lényegre, tud valamit. Ezúton is köszönöm kedves szavaid. Zétény szemeiben volt a pillanatnyi vígasz. Még elugrottam Linnért az állomásra, hogy vele is gyarapítsuk a résztvevők számát. Marcsi madártejjel kínált meg minket, természetesen nem mondhattunk ellent.
Hazavittem Linnt és nála is maradtam egészen tesóm érkezéséig. Nem is tudnám röviden jellemezni a néhány órás beszélgetést. Azóta is gondolkozom, köszönöm neked! Nem meglepő módon késve érkeztem Csabiért, de ez nem okozott újabb feszültséget, azt már elintéztem délután. Félve hallgattam apukámat, nem kétséges, hogy jogosan mérges rám, bár én jobban magamra. Nagyon remélem, hogy a saját makacsságom nem áll az utamba és sikerül ezen az egészen túllépnem (a közeli jövőt tekintve). Lelkileg megrázott bénaságom, későbbi tehetetlenségem. Megtörtént, sajnálom. Tudom, hogy már nem tudom elintézni egy gyermeki mosollyal, pillantással, és ez valahol fáj. Legközelebb ismét magamat töröm össze, másnak nem ártok, ígérem.
(Hangulatjelek nélkül írtam, pedig néhol megjelenik az irónia, döntsétek el...)
