...mindig vannak és miértek is, amik magyarázatul szolgálnak. Oka van annak, amiért nem írok és annak is, hogy egymásra halmozom a lemaradásaimat. Zajlik az élet és ez jó, így természetes. Aztán amikor elég a sok jóból, a világ közbeszól, hogy álljak meg egy percre, lassítsak, mert nem lesz ennek pozitív végkifejlete. És tényleg, most beteg lettem, részleges kényszerpihenőre ítélve (mert a gyakdietet a rosszullétem és a fertőzőképességem sem érdekli).

Elmegyünk dolgok mellett és közben mégis megannyi apró pillanat marad meg bennünk. Amikor bosszant, hogy nem köszönnek a lépcsőházban és hátat fordítva távozik az ajtón át az illető, a következő pillanatban kilép valaki a liftből, hogy rád mosolyogva köszönjön és feledtesse az előzőt. Vagy amikor megdicsérik a munkádat és nem tűnik fel senkinek, hogy te valójában nem ezzel foglalkozol. Kapsz egy ígéretet valakitől, hogy máskor is ide jön, mert megvalósítottad az elképzeléseit. Megköszönik a kedvességedet, hálásak, amiért meghallgatod őket és beszélgetsz velük egy kicsit. Jótanácsként megkapod, hogy mosolyogj többet, mert jól áll. Részletek, amelyek beleillenek az életedbe és máris egésszé lesznek.

Én már régen elhatároztam, hogy odafigyelek a jelekre, mert az élet sokszor kevesen múlik és érdemes kihasználni minden pillanatát. Néha (vagy kicsit gyakrabban) még mindig beleesem a saját hibámba, de behozom a lemaradásaimat, mert képes vagyok rá! :)