Néha nehéz megoldani egy rohanós napot, amikor percre pontosan be van határolva minden mozzanat, viszont ez még mindig jobban esik, lefoglal, mint amikor magamnak osztom be az időmet és van időm a szomorúságra.

Megtörtént az első sárkányhajó edzés és lassan sikerül az egész bal felemet amortizálnom, most újra a bal kezem-ujjam a soros, no mindegy, ez csak a ráadás volt, élveztem ismét a vízen lenni. Beszereztem a régóta áhított lómintás gumicsizmám, rögtön hasznát vettem, esett az eső, de a lovaglást már nem akadályozta másnap.

Sok-sok idő után lovagoltam, összeszedetlenül, ez aztán kifejezetten az a sport, aminél fejben is ott kell lenni, a ló megérzi rajtad, talán ezért lett a vágtámból száguldás és végül három órát töltöttem a lovaknál, nagyon örültem Zsófinak, a törődés még mindig kell. Volt alkalmam megköszönni tesóm munkatársának a "gyógycsokit" és a kedves sorokat.

Elkéstem ifiről, féltem a feltett "Hogy vagy?" kérdéstől, aztán rám került a sor és én elmondtam kertelés nélkül. Két hónap után szolgáltattam vissza Móninak a madártejes edényét, anyukám sütött bele sütit. Értékes emberekkel találkoztam, tovább maradtam, mint "kellett volna". Az egyik közös "feladat" kapcsán, hogy mik vesznek körül az életben, én az alábbiakat írtam: CSALÁD, HIT, BIZALOM, FÁJDALOM. Természetesen a többiből összeadódott egy kerek egész, formálódunk... Árpi, múltkor nem tudtam válaszolni: az ifi működik, méghozzá jól!

A hiány, az űr nem töltődik be, folyamatosan keresem, már nem mondom...