Telnek a napok, a hangulatom nagyrészt a hogylétemmel áll kapcsolatban, ez utóbbi pedig elég siralmas. Tartom magam, mert muszáj, a kötelességeim rám várnak... Az érzés -hogy hiába jutok egyről a kettőre, ha a következő pillanatban megint ugyanott tartok- nem kellemes. De nem adom fel! Örülök a találkozásoknak, a vidám pillanatoknak, minden egyes mosolynak, amit adhatok és kapok.