Szerdára már nagyon elegem lett mindenből, a sok apró dologból, ami összejött, a bizonytalanságokból. Ráadásul megint reggel 8-tól este 8-ig voltam (suli, munka), ez sem segített a helyzeten. Örültem, hogy sikerült előre pótolnom, illetve elhatároztam, hogy nem megyek be, mert ma még két órám lett volna, de tegnap hazajöttem az órák után, akkor már jobb kedvem volt, délután meg a csemetéimmel játszottam már. <3
Ma nagy nap van, először is Marcira emlékezünk, mert egy hónapja szűntek meg végleg szenvedései, fájdalmai. És Zora első szülinapját ünnepeljük, készültem nekik nagyon: egy hatalmas rohangálós sétával (póráz nélkül szabadon) és labdáztunk sokat, a finomságokról nem beszélve. Aztán a kutyázást kutyázás követte, a menhelyen folytattam a foglalkozást. Tudjátok, az a legjobb benne, hogy amikor személyesen megismersz egy bizonyos tüneményt, eteted-itatod, takarítod, ápolod és játszol vele, aztán ott a jutalom a feltétlen bizalom, szeretet és hála mellett, hogy örökbefogadják és egy igazán szerető, gondoskodó családba kerül. Ezért megéri csinálni! :)