Az elmúlt napokban azt sem tudom, hol állt a fejem. Rossz érzés volt visszajönni Budapestre egy ilyen csodálatos hétvége után. Végre rokonozhattam is és kicsit elfelejthettem a "gondokat". Bár a lovaglás elmaradt, jó volt ismét hosszabb távon vezetni. Csabi vitt, Csabi hozott.

Aztán a nagy tanulásban (pénteki zh-mra) elfeledkeztem a másnapi anatómia gyakorlatról. Így hát az éjjel rajzoltam, tanultam, Zsófival boldogítottuk egymást. Nem nevezhetőek alvásnak a "pihenéssel" töltött percek. Ráadásul még egy elmaradt óra pótlását is aznap reggelre tették, bementem. Iszonyúan fáradt voltam egész nap, lassan estek le a dolgok. Este az órám után mentem haza, a vonaton hallucináltam, kissé vicces. Apu várt az állomáson, én vezettem és a reakcióidőmmel -enyhén szólva- baj volt, ettől ingerült lettem, így nem szabad a volán mögé ülni, ez is felelősséggel jár. Mano nem számított rám és olyan boldog lett! 38 óra ébrenlét és 2 hónap után végre a saját ágyamban aludhattam, felemelő érzés volt.

Reggel keltem és úgy alakult, hogy nem mentem Győrbe (ez volt az eredeti terv). Taszít, legutóbbi emlékeim nem éppen rokonszenvesek. Barbival töltöttem a reggelt és a 12 óra otthonlét után (ebből 8-at aludtam) ismét Budapest felé vettem az irányt. A számok bizonyítják, hogy a döntésem nem volt észszerű, de megérte hazamenni 3 óra utazással is. Már alig várom az estét, hogy deltába aludjam magam.