Megláttam. Rámnézett. (Már ettől elolvadtam.) Közeledett, majd megállt előttem. Megszólított, a nevemen szólított. Lányos zavaromban még a köszönés is komoly nehézségeket okozott. Ő kérdezett. S habár magamban már sokszor átgondoltam, hogy majd mit, mikor és hogyan mondok neki úgy, hogy a leginkább elnyerjem tetszését, de (így, velem szemben állva) még a lélegzetem is elállt. Azért, hogy magamat meg ne hazudtoljam, válaszoltam gyorsan. [...] Megérintett. A hideg végigfutott a bőrömön, átjárta minden egyes porcikámat, beleremegtem az érintésébe. És tudtam, hogy ez már a búcsúzás ideje. Megbeszéltünk egy 'holnapi' újabb három percet, aztán elváltunk. Ő balra, én jobbra.