"Egy szóval? Imádtam!"

Kezdődött a SZOMBAT-tal.

Reggel lovagoltam. (Előtte nem nagyon aludtam, mert éjjel értem haza és hajnaltól már tízpercenként jelzett a telefonom, nehogy elaludjak.) Hogyan tudnám kifejezni, hogy mennyire fantasztikus?! És már teljesen önállóan tolom az ipart. Olyan jó, hogy a Gabi (a lovaglótanárom) is megdícsért. Ráadásul most folyamatosan új elemekkel bővül a tudásom. És már megvan a kedvenc lovam is! Egyszerűen oda meg vissza vagyok, ha a lovakról és a lovaglásról van szó. :) Nagy terveimet nem merem elárulni. (Próbálom rövidre fogni, különben hosszú sorokon keresztül áradoznék... Esetleg egy későbbi bejegyzésben.)

Lovaglás után -illetve miután képes voltam elindulni a Gabiéktól- Barbi (a nővérem) felé vettem az irányt. Benyomtam két deci jégkását, amíg elértem a hipermarketbe (nincs reklám). Visszamentem tesómhoz, kisegítettem élelemmel, nehogy éhenhaljon. :D Kihagytam a fagyizást, mondván a Manoval úgyis besétálunk délután. (Nem így lett.)

Mikor hazaértem úgy beleéltem magam a pakolásba, hogy egészen el is fáradtam és akaratlanul is elaludtam, így nem lett se fagyi, se nagy séta.

Este lett. Hazaért a család apraja és nagyja. Csabi (még mindig a bátyám, ha valaki már elfelejtette volna) indult a Budapest-Szeged távolságon megrendezett mopedrallyn. (Nem mellesleg közös tervezéssel.) Anyuék már aggódtak, hogy miért nem hívta őket, mert már rég oda kellett volna érnie. De nem ért oda. Teljesen ki volt készülve, amiért a Simson felmondta a szolgálatot (pedig még edzett is vele). Tíz kilométerenként szerelte, de csak nem ért célba. Így hát úgy alakult, hogy az éjszaka közepén (tíz órakor) elindultunk Szegedre, a szeretett városba. (Egy kis háttérinformáció: Anyu foglalt Szegeden szállást a Csabinak, de mivel húsz-harminc kilométerre volt az úticéltól és a szervezőt nem tudta elérni, így fölöslegessé vált.) Apukám éjszakára ment dolgozni, úgyhogy a lehetőség, hogy ő vezessen kizárt volt. Az egyetlen ember, aki a jelen (akkori) helyzetben gyakorlott sofőrként jogsival rendelkezett: a nővérem barátja, Ati. Természetesen Barbi vele tart, ezt nem kell magyaráznom. Számomra is teljesen egyértelmű volt, hogy megyek, mégpedig három okból: 1. Bátyám. 2. Szeged. 3. Mopedrally. Anyu pedig azért jött, mert nem mert egyedül itthon maradni. Nos Csabin kívűl a motrot is haza kellett szállítani, ehhez pedig utánfutóra volt szükség. Ati keresztapjának volt is Mocsán, csak Ati autóján nincs vonóhorog. Emiatt volt a fűtőház előtt forgalmi-, kocsikulcs- és autócsere. Folytatódott kalandos utazásunk. Sok-sok telefonálás és a kitáblázottság hiánya miatti eltévedés után hajnali négy körül érkeztünk Szegedre. (Közben a Csabit is bevitték Szegedre a szervező révén.) Meg kell jegyeznem, felháborító, hogy a McDrive hajnali kettő és hét óra között nem szolgál ki shake-kel (illetve fagyival). Mi persze negyed három körül értünk Kecskemétre, így lekéstük. No de térjünk vissza Szegedre. Felpakoltuk a pótkocsira a motrot, majd a sikertelen rábeszélés után (hogy maradjunk Szegeden) Csabi átvette a kormányt és elindultunk Budapestre. Őt kiraktuk és visszaindultunk Komáromba. Az állomáson sofőrcsere (apu épp akkor végzett) és fél kilenc után nem sokkal már otthon is voltunk. Mano pedig ugyanazzal az értetlen arccal várt, amivel előző este otthon hagytuk.

És már bőven VASÁRNAP volt.

A kis kiruccanásra való tekintettel úgy döntöttünk anyuval, hogy nem megyünk templomba. Miután egyeztettük a grillezés későbbre halasztását, a többség lefeküdt aludni, én nem. Azért egy-két órára én is becsuktam a szemem. Barbi elment dolgozni, mi nekiálltunk a kertipartinak. Mire éppen befejeztük volna, a vendégeink is megérkeztek. Estefelé a Mano és én -bepótolva a szombatit- nekiláttunk a nagyvilágnak. Mano vérszemet kapott a fagyira, mint mindig, be is tömte az egészet. :D Nővérem többet is adott neki, mint amennyi járt volna.

Aznap éjjel sem aludtam sokat.

És elérkezett a HÉTFŐ is.

Avagy a kirándulás ideje. Fél hatkor indultunk otthonról. Még az állomásra tartó kocsiban is választhattam, hogy hova menjünk. A hajózás miatt a Balaton győzött. Felszálltunk a Bz-re, amit a Zsolti bácsi vezetett. Az a Zsolti bácsi, aki szombaton ellátott jótanácsokkal és az a Zsolti bácsi, aki -ha látná- agyonvágna a bácsizásért, mert világosan megmondta, hogy tegezzem. (Csak nem merem, de ez már egy másik történet.) Beültem hozzá a vezetőállásra. Természetesen rögtön ment az információ a fiának, Balázsnak, hogy hányszor vettem levegőt Székesfehérvárig. (A szombatiról is ment.) Már csak egy kérdés maradt, hogy Badacsony-Fonyód vagy Fonyód-Badacsony legyen az útvonal. Az előbbi volt. Badacsonyba érkezve az I. Keszegfesztiválon találtuk magunkat, ami a mai világban meglepő módon becsületkasszás volt (nekem maradt a nem kevésbé finom lángos). Kihagyhatatlan a kacsa- és hattyúetetés. Kirándultunk, körbenéztünk, aput elhagytuk borkóstolás közben. :D Majd áthajóztunk Fonyódra. A nap folyamán az enyhe leégés mellett napszúrást is kaptam, ezért igazán jól esett Fonyódon egy picit megmártózni a Balatonban. Bár volt rajtam fürdőruha (mert előrelátó vagyok), mégis ruhástul vetettem bele magam a vízbe. Hazaindulás. A tömegnyomor miatt a hazaúton kényelmetlenül, mindenemet elfeküdve aludtam. Hazaérkezve állapítottam meg, hogy vége lett a Pünkösdnek.

Röviden ennyire voltam képes. :)