Hetek óta készülök valamire, kinevettek a tervezés miatt. Aztán a bizonyos nap előtti estén fél 12-kor a fizikai szétesettség mellett a lelkivel is meg kell küzdenem, most nem tartunk sehol. Hibáztam, tudom. A mai napig rosszul érzem magam a történtek miatt. Jól esik, hogy újra felhozzák a témát -immár nem viccesen-, de azt persze nem értik, hogy miért van bennem félelem. És ezek után lesz is, egyre hosszabbra nyúlik a felépülés folyamata. Attól még én is össze vagyok törve, hogy nem akarom kimutatni. Ráadásul annyira szégyenlem, hogy szinte csak az tud róla, akinek muszáj.
A sok feszültség és az akaratlanul is negatív impulzusok miatt sokszorozódik bennem mindez. Már kisírtam az összes folyadékot magamból, pedig több litert fogyasztottam...
Utólag értelmetlennek látom ezt a bejegyzést, mert az érzéseimet nem adja vissza.
