Sok minden történt az elmúlt napokban, egészen máig pozitív dolgok. Kitti felhívott az új év első napján, hogy szeretné a találkozásunkat egy pesti mókával egybekötni. Miért is ne? Így indultunk január 2-án a fővárosi éjszakába szórakozni. Ugyan nem lett nagy bulizás belőle, sőt igazán csendesre, beszélgetősre sikeredett, de nem is alakulhatott volna jobban. Bár azt nem értem, hogy hogyan maradt bennünk egyben a Jägermeister, a vaníliás shake/kávé, a sör és a forró csoki egyvelege. Fantasztikus volt a békés Budapest utcáin sétálni és kiönteni szívünk-lelkünk. :)

Megérkezett az állatoknak rendelt csomag, ujjongtam. Beszélgetésem Vikivel (hangulatjelek nélkül):
Viki: Nem akarlak csábítgatni, de www.adenshop.hu. Lehet, hogy majd rendelek innen, úgyhogy ha kell esetleg körömlakk, akkor szólj. Nincs jelentősége, mert Pesten át lehet venni, de ha esetleg 4e Ft felett lenne a végösszeg, akkor nem kéne elmenni érte.
Csilla: Majd gépről válogatok, bár most egy készletet kaptam Flótól szülinapomra. Én 14e Ft értékben rendeltem a kutyáknak, így lesz házhozszállítás ingyen.
Viki: NE, úristen, miket rendeltél nekik ekkora összegben?
Csilla: Tiginek ma volt a szülinapja, neki hámot, flexi pórázt plusz speci aljszőrfésűt, amit még a tv-ben láttam egy boxeres műsorban, csak 9e Ft a Fressnapfban, de most találtam akciósan 6500-ért és tudom, hogy drága, de nekem kell. És kellett a házhozszállításhoz, mert 9e-től ingyenes csak.
Viki: Nagyon jó , azt hiszem ezek után magadnak is megengedhetsz egy 380 Ft-os körömlakkot.
Csilla: Meglátjuk, a gyerekek az elsők. :D

A menhely és a kutyasuli már nagyon hiányzott (a kórház sokszor közbeszólt mostanában), annyira az életem része, hogy a tanulási kényszer ellenére sem hagyhattam ki, ennyi jár nekik is, nekem is. :)

 -----------------------------------------------------------------------------------------------

És elérkezett a mai nap, így a végére rémesnek érzem. CT-vel kezdtem, persze éhgyomorra. Beleegyező nyilatkozat aláírva, nem érdemes az ilyesmit végigolvasni üres hassal. Nagynéném közben hívott, hogy még mára szerzett nekem időpontot audiológiára. Fülbevaló, hajcsat ki, semmi fém nem maradhat a koponyám körül. Felfeküdtem az ágyra, védőköpeny rajtam, kezeim szabadon felette, a fejem beállítva. Mozogni nem szabad! A lámpa a szemembe világított és a gép nem bizalomgerjesztő, de most sem akartam-mertem becsukni a szemem. Ezzel megvagyunk, a felvételek elkészültek, legalábbis a natív. Ki a gépből, jön a kontrasztanyag intravénásan. Nos, én annyi nagyszerű dolgot örököltem, a rossz vénáimat is, ez gond. Miután szörnyülködött és mindent megtett, hogy láthatóbb legyen az a bizonyos ér a bal könyökhajlatomban, szerencsét próbált. Sikertelenül, a kontrasztanyag mellé folyt, be a testembe. Bal kézfej a következő, nem jött össze, a vénám szétrepedt, nem került a vérkeringésembe. Jobb könyökhajlat, nagy nehézségek árán célt értek, már hárman voltak körülöttem. Ugyanaz a procedúra. Mindkét karom fáj, feldagadt, véraláfutásos, mint egy rossz drogos. Előző alkalommal nem viseltem ennyire rosszul. Indokolt esetben végeznek csak ilyen vizsgálatot a sugárveszély és egyéb komplikációk miatt. Bátor gyerek voltam mindig, de egyre jobban félek mindettől. A daganat kiújulásának veszélye viszont fennáll, erősnek kell maradni. Aztán majd később aggódom az esetleges arcidegbénulás miatt. Összeszedtem magam és a sok érdeklődő tekintet kíséretében végigvonultam a folyosón, hogy szabaduljak a bizarr épületből és a sajátomba menjek át. Volt időm tanulni, egy fél tételre futotta, mert a hányinger ennyit engedett. Időre lementem a hallásvizsgálatra, kedvesen fogadtak és egy majdnem teljes vizsgálattal lettem gazdagabb. Mert ugye az adminisztráció... Szóval illegálisan van nálam a papírom. Miután végeztem, Magdi várt a műtőknél. Elborzadt, hogy már megint ez a helyzet és elmeséltem neki, hogy mi van jelenleg a térdeimmel. "Karsai-betegség." Nem szeretek egyedül vizsgálatra járni, pedig sokszor kénytelen vagyok, felüdülés lehet, hogy legalább én vagyok a fülészet "Csillusa" meg "Csillucija". Meg anyukám az én telefonos lelkisegélyem. És a jó rokonságnak hála nem kell a CT-leletért Tatabányára utaznom. A gyógytornát le kellett mondanom, mert elhúzódott a kórházban töltött idő és lekéstem volna, de nekem ennyi elég sok is volt mára és még nincs vége a napnak.

Hazafele felhívtam Kittit, hogy közöljem vele a fél napom és nem telt el egy óra, hogy négy nem fogadott hívást kaptam tőle. Pont előtte mondta, hogy már annyiszor keresett volna a hétvégén is, de "nem hívhatlak fel minden lépésemnél" alapon csökentette beszélgetéseink számát. Akkor ez biztos fontos, hívtam is és nem fogtam fel, nem hittem el, hogy mit mond...
-Rossz hír...
-Mi az?
-Meghalt...
-Tessék?
-Én is alig hittem el, anyu mondta és emlékszem régebben meséltél róla, téged jobban érint, gondoltam tudnod kell.
-És mi...?
-Leukémia.
-Ő? Hisz olyan erős volt, a szervezete...
-Tudom. Otthon rosszul lett nem olyan rég és kiderült, de már nem lehetett mit tenni.
-Mikor történt?
-Most 2-án.
-Kitti, ezt nem tudom elhinni... Ettől félek a legjobban.
-Csilla, én sem, itt bolyongok a városban...
Lényegében így hangzott beszélgetésünk, persze nem tudtam pontosan felidézni, mert még most is meg vagyok döbbenve. Aztán igyekeztünk egymást nyugtatni és kérdésekre választ találni. Elmondtam a családnak, olyan abszurd, ezt fel kell dolgoznom. Szenteste velem szemben ült a templomban, már minden mozzanatot értek... -->