Ismét itt vagyok végre, gyorsan telnek a napok, amit nem bánok, csak így ritkán kerülök normálisan gép elé, bloghoz meg még ritkábban, de ami késik, nem múlik! ;)

Szóval péntekre már kénytelen voltam belátni, hogy a köhögésen túl taknyos is vagyok és örülök, ha nem fulladok meg a reggelekre. Ezért nem túl vidáman indultam Fertőszentmiklósra a mamához, de végül a séta a boltig és Vercsivel-Vikivel a soproni kirándulás kitisztította a légutaimat. Vezettem a Skodát Gábor tudta nélkül, nagyon jó volt csapatni a környéken. :)

Szombat volt a mélypont a betegség szempontjából. Reggel még elvánszorogtunk kutyasuliba, mert már nagyon régen voltunk, a vizsgák és az időjárás miatt, Zora meg már nagyon lázadozott. Kritikán alul teljesítettünk az elején az én szemszögemből, de minden jó, ha jó a vége. Siettünk haza, hogy elkészüljek a szalagavatóra, de aztán nem tudtam elmenni a bizonytalanba, nagyon bánt, de a szervezetem jelzett, hogy lassítsak és jól tettem, mert azóta már alig köhögök. Pattival nagyon nem jön össze nekünk, de majd a héten! :)

Vasárnap reggelre mintha csoda történt volna, kaptam levegőt, mentem a menhelyre. Egyszerűen imádok ott lenni, csak nagyon nehéz nem megszeretni és hazavinni a sok árvát, akik annyira szeretetteljesek, hogy az ember szíve megszakad minden egyes búcsúnál. :( Délután értem haza, rögtön elkezdtem pakolni, rengeteg cuccom lett, még szerencse, hogy apu felrakott a vonatra és Csabi kijött elém a vonathoz, mert nem tudtam volna elhozni a lakásba. Pedig csak Merci pulcsiját, a köpenyem, Vikinek a könyveket és még egy-két apróságot terveztem bepakolni, de teletömtem a nagy utazótáskát (az enyém itt volt Pesten), Csilla ügyes. :D Este végre újra találkoztam a telefonommal, sok kellemetlenséget okozott az öt napig tartó nélkülözése.

A hétfő nagyon szörnyű volt, reggeltől estig iskola és sok bosszúság, aztán utána még Csabival egy sikertelen billentyűzetvásárlás, így feküdtem le hét órakor aludni, nem bírtam tovább.

Tegnap reggel korán felkeltem, jött apu, aztán nekiláttam a jelentkezésnek! A kedd nálunk mindig laza, egy órám volt, aztán mentem gyógytornára. Megint ott volt a srác, akinek még a nevét sem tudom, de akivel elmegyünk futni, ha mindketten felépülünk. Jól esik, hogy a gyógytornászommal együtt mondták, hogy kitartó vagyok, mert tényleg. :) (Az időponttal még van egy köröm, mert csütörtök reggel fél 8-ra beszéltük meg, csak én a jövő hétre gondoltam és az úgy nem vicces, hogy ma este Tomiékhoz megyek, holnap reggel meg gyakorlattal kezdek, a kettő közé épeszű ember nem iktatja be, még én sem.) Ezután Zsófival találkoztam, majd amíg Kittivel telefonáltam, visszasétáltam a lakásba, van egy küldetésem, csak utálok koppanni.