Az utolsó szerdával fejeztem be az előzőt, jöjjön hát a csütörtök. Zsófival -tovább fokozva a hangulatot- decathlonoztunk egyet, amely már az életünk szerves részévé vált. Sikeresen összefutottam Pattival és Atóval is, majd szokásosan odafelé buszoztunk, visszafelé sétáltunk, közben pedig gazdagodtam egy új lovaglókesztyűvel és -pálcával. :)
Az egész péntekem a városban telt, először anyuval, majd nélküle. :D
Szombaton reggel (mások hajnalnak nevezik) lovagoltam (jól debütált az új felszerelésem), de annyira korán volt, hogy nem úgy néztem ki, ahogyan szerettem volna, később meg is bántam, mert eszembe juttaták a vásártéri lovas találkozót, amelyet kár lett volna kihagyni (és ahol versenyzőnek néztek), előtte még pótoltam a Margitszigeten elhagyott telefontokomat, utána meg Árpival találkoztam, mert már hiányzott a buzogányom... A fekete póló és a csizma -a lovaglónadrágról nem is beszélve- nem segítettek a melegben. De vezetni még így is jó... :)
Vasárnap nem mentem Szomódra. Délelőtt Árpi búcsúja volt és bár körülményesen indult (Linn szavai ragadtak meg a fejemben: "...pont TE hagynád ki..."), jól sikerült (az iróniám megint kinevetett, egy búcsú nem lehet jó). Az érzéseim nem változtak, csak már nem szeretném a kellő részletességgel megosztani, tudjátok... :) Éljen az autó! Bár nekem kimaradt a csornai és a tatai fesztivál is (bölcsességem szólalt meg, majd jövőre komplexus), tesómékat kivittem az állomásra, majd elmentem Linnhez megázni, Dávid is társult (pontosabban én érkeztem később), majd csörgött a telefon (sokszor), hogy menjek haza, mert a Csabiékért Tatára kell menni (először az állomásról volt szó, de a vihar közbeszólt). Itthon lecseréltem Linn ruháját farmerra és gumicsizmára és útnak indultam. Bevallom, félelmetes volt és anyuval a mai napig nem értjük, hogy apu hogyan engedhetett el abban az időben egyedül. Hozzáteszem, hogy Szomódnál messzebb még nem is vezettem kísérő nélkül. Egy adás jött csak be a rádióban, az is egy könvvről szólt és a legkihaltabb részen már az sem. Gyönyörű villámok voltak, de az esőtől és a fényektől (vagy hiányuktól) nem láttam, meg persze nem mindenki volt tekintettel az időjárásra. Nem tudtam hova kell menni, a benzinem csaknem teljesen elfogyott, de nem estem pánikba akkor sem, amikor a telefonálás is megszakadt. Légy talpraesett és magabiztos, ennyi a titok. Szerencsésen hazaérkeztünk, kaptam igazi forrócsokit és egy adagnyi dicséretet is, az olimpia is kárpótolt, megérte. :)
A hétfőt és a keddet (bár lovaglással zártam a hónapot) a fentiek és az ezután következők miatt otthon töltöttem, hogy ezzel pontot is tehessünk a július végére... A részletezés idő hiányában elmaradt.
