...-ként megélni a dolgokat. Hogy nem sikerül, pedig annyira küzdesz. És nem tudsz, nem változtathatsz, semmi esélyed nincs arra, hogy más legyen. Az idő majd mindent megold... Szomorú és sír, mert az élete tönkrement. Nem tud, nem akar senkire sem támaszkodni. Ennyi volt, vége.

Aztán az idő múlik és múlik, valami változik. Bár jönnek újabb és újabb csapások, amik a földbe döngölnek és ahonnan nehéz (szinte lehetetlen) felállni, de újra és újra sikerül.

Most sincs minden a legnagyobb rendben, sajnos. Viszont sajnálni nem elég. A magatehetlenségtől megörül az ember. De van remény. És próbálom a mosolygósabb szememmel nézni a világot.

[Muszáj volt kicsit rendbe tenni magamban.]