Elvileg a gólyatáboromban lennék, de erről majd később.

Az elsejét őszínteséggel kezdtük a lányokkal, ez minden hónapban mehetne így, lezártuk a lezáratlant, előtte és utána unokatesómmal találkoztam, vígasztalásra vágyott a győri életben, majd véletlenszerűen összefutottam Dórival, együtt jöttünk haza. Manot elvittük állatorvoshoz, kapott chipet, annyira okos és ügyes fiú volt, hogy vaníliafagyit érdemelt. Apu munkatársa: "-De aranyos, megsimogathatom? -Hogyne. -Sanyi, a lányod megengedte, hogy..." Nagyon vicces, éljen a háború előtti korosztály.

Másnap éppen benne voltam a munkában, csörög a telefonom, ismeretlen szám. A szokásos "Igen?" kérdésem után a válasz: "Jó napot kívánok, Csala Mátyás va...", én megkönnyebbültem és csak ennyire tellett: "Matyiii!". :) Komáromba bicikliztek (nem mellesleg Dunaszegről) és a Monostori Erőd bejáratától felhívott, hogy találkozhatnánk, imádom a spontaneitást.

Az utolsó szabad napomon, amikor össze kellett volna szednem magam pl. pakolásügyileg, megjött a levél, így postára rohangáltam, meg itthon, este Manoval sétáltam egy óriásit, majd Barbival haza, nem aludtam éjszaka.

Pedig hajnalban (tényleg nagyon korán) mentem lovagolni, ráadásul biciklivel, mert van büszkeségem, majd haza, hogy elmehessek mamához, onnan Csornára, hogy Mártiéknál partizhassunk egy nagyot. Nagyszerű volt, karaoke lesz a védjegyünk. Nem részletezem, tudjuk mi azt, csak azt nem értem, hogy túlzás nélkül is legalább 10-12 felest ittam, házipálinkát és még élek. Szeretlek titeket, köszönjük Márti. <3

Reggel arra ébredtem, hogy Márti szól, lekéstem a vonatot, busz sem volt, nem tudtam ráállni a lábujjamra, majd miután Márti kivitt az állomásra, Győrben kiment a bokám, hurrá. Tesóm hazavitt szerencsére, nem sok időm volt összepakolni (mondjuk másfél órám mindennel együtt), még Árpiékhoz bementünk anyu edényéért, majd úton is voltam a Balaton felé...