A nyarakat nehéz megörökíteni írásügyileg, mert én szerencsére nem tartozom az unatkozó gyerekek közé, sosem tartoztam. Most viszont elejét veszem a problémának és nekivágok a csaknem lehetetlennek, feláldozom az alvásidőmet, hogy ezt a fergeteges gyorsasággal beinduló júliust szavakba öntsem. :D

Belehajszoltam magam a pörgésbe még a tavasszal, hogy könnyebben dolgozzam fel veszteségem: futás, lovaglás, sárkányhajózás és motorozás, aztán már el is lepett az egyetem tengere: beadandók, ZH-k, vizsgák. Dolgom végeztével nagyon elfáradtam, a hatását egy kissé még mindig élvezem. Arról álmodozom, hogy szüntelenül mozoghassak és ledolgozzam testi-lelki fölöslegem, de ezt nem tehetem meg, korlátozva vagyok vágyaimban. Nem ehetek, nehogy több energiát vigyek be, mint amennyit elhasználok és félek az inaktivitásos atrophiától. Szemem előtt lebeg a cél, a fájdalommal pedig már puszipajtások vagyunk. :)

Tegnap találkoztam Mártival és meglátogattam Árpit, Marcsit, Zétényt. Ma a gyógytorna és az angol volt a soros, holnap pedig eltűnök két napra, alig várom a nyugalom szigetét. :)

Benéztem a kocsmába, vagyis a Diófa Kisvendéglőbe, pontosabban csak elfordítottam a fejemet biciklizés közben és azon kaptam magam pár pillanat múlva, hogy menekülök, mert a srác -aki éppen jött kifelé- üldözőbe vett. Mert sikerült beérnie, amikor az autós nem engedett át.

-Hello.
-Szia.
Tekerek ezerrel, máris megbántam erőtlenségem és fájdalmamat átkoztam, de belehúztam. Utolért.
-Nem tudod mi volt az erődben a hétvégén?
-Fogalmam sincs.
-Mert hallottam a zenét. Amúgy Laci vagyok.
Nem tanítottak meg hazudni.
-Csilla.
-Itt lakol te is?
Ennél a szónál elásta magát nálam.
-Aha.
-És szoktál járni bulizni?
A halálom ez a kérdés, tényleg ez a legfontosabb?
-Itt nem...
És közbeszólt az égi jel, megmenekültem, félő volt, hogy hazakísér. Köszönöm a közlekedni nem tudó lányoknak a figyelemelterelést, bejött. Sajnálom, nem bírom az intelligencia hiányát.