Annyira elvesztem, hogy még azt sem tudom, mi jellemezne ma igazán. Az éjszakáim mozgalmasabbak, nem szabadulok az álmoktól. Végre mindenki itthon (volt), most pedig jöjjön Abigél 4/4.

Fájó kemény szavakat kapni attól, akivel valaha az elsők voltatok egymás számára, ez a pofon hiányzott. Van az a pont, amikor az ember már sírni sem tud, csak szeretne. Vezetés és pizza, ez jutott kárpótlásul.

„De hát mit tegyek? Ilyen a természetem, nem tudok védekezni ellene. És már nem is akarok. Egyszerűen vonz a távol, egyre jobban, egyre erősebben... Mindig azt remélem, hogy valahol nyugalmat találhatok.” „Nem, nem szabad rá gondolnom. Ezt a szabályt igyekeztem a lehető…

Mindent, mindig, mindenhol. Mióta az eszemet tudom számok vették körül az életem, viszont csak az utóbbi időben hatalmasodott el rajtam ennyire. Durva, nem szándékom senkit megijeszteni és időm kevés (haha :D). Hogyan jutott ez eszembe azon kívül, hogy már az őrületbe kergetem…

Ismertem, csak nem tudtam, hogy ez az, Flótól kaptam valamelyik nap. :) Megtanultam tanulni és örülök a kiegyensúlyozottságnak: könnyű sütés-főzés, Manoval tanulás és végre Csabi is hazajön hétvégén, már csak azt várom, hogy láthassalak titeket, akiket szeretek. :)…

 -Ne légy ilyen drámai, kérlek! -Akkor te meg ne beszélj hülyeségeket! (Magyarra fordított kultúra-szerűség.)

Kicsit úgy érzem, hogy az emberek elítélnek azért, mert boldog akarok lenni, ezzel még nem is lenne gond, csak nálam másképp megy. Nem én választottam, így alakult. Néha már olyan analízisek tárgya vagyok, hogy pszichiátriai esettanulmányt is írhatnának rólam. Haha. Este nem…